2012. augusztus 17., péntek

ITTHONRÓL KICSIT HAZAMENNI

Átütő kishegyesi siker a békészentandrási VI. Sport- és Vitamin-napokon

Amikor a verőfényes délutánban Kishegyes község küldöttségének kocsijai bekanyarodtak a
testvérfalu, Békésszentandrás térségébe, szemünk önkéntelenül a Körös-parton álló monumentális
András-keresztet kereste, Lóránt János Demeter világhírű szobrászművész, a település szülötte és
díszpolgára szívet dobogtató alkotását. Mert évszázadok múltával is hazajöttünk ide, azoknak az
utódaiként, akik a jobb élet reményében 1769 tavaszán leköltöztek a kiváló termőföldjéről híres
Bácskába, a gyönyörű Körös folyó helyett az akkor még tiszta vizű, halban bővelkedő Bácsér (ma
Krivaja) patak partjára.

Ünnepségekre megyünk és jövünk egymáshoz 1969, a kapcsolatok felvételének éve óta,
olyanokra, mint Békésszentandráson november végén az András-nap, februárban a farsangi bál,
nyaranta pedig a ligeti rendezvények és a Sport- és Vitamin-napok, vagy Kishegyesen márciusban a
falu napja, nyáron a magyar szabadságharc utolsó győztes csatájának az évfordulója, illetve ősszel a
Csépe-napok, amelynek központi rendezvényét nyitotta már meg a szentandrási születésű Bagi Istán
alkotmánybíró is, és tartott rajta előadást az ugyancsak onnan elinduló országgyűlési képviselő, volt
tatabányai polgármester, Bencsik János…

Most a VI. Sport- és Vitamin-napokra hívott meg bennünket Sinka Imre polgármester, s amikor
megérkezünk a Bencsik Mihály Sporttelepre, már jön is elébünk köszönteni bennünket és jó ebédre
invitálni. Ami küldöttségünk tagjainak azonnal feltűnik, az a bensőséges szívélyesség, amellyel az
ízletes babgulyást az önkormányzat vezető tagjai (dr. Olasz Imréné jegyzőasszony és beosztottjai)
felszolgálják, poharainkba pedig maga a polgármester tölti az italt. Hiányolják nagyon dr. Celuska
Frindik Erzsébet kishegyesi polgármester-asszonyt, aki más fontos elfoglaltsága miatt most nem
lehetett jelen, ám üzente, hogy hamarosan pótolni fogja az elmaradt látogatást.

A sportpályákon már nagyban folyt a készülődés az V. Szentanrás Kupa lábtenisz versenyre,
a II. Vitamin-kupa kispályás labdarúgó bajnokságra, amelyeket aztán a Kishegyes község fiatal
futballistáiból összeállított válogatott tagjai kivétel nélkül mind megnyertek, így (vasárnap délutáni)
hazaérkezésünkkor -- a tiszteletükre rendezett alkalmi fogadáson -- ünnepélyesen átadhatták a
két sportág aranyérmét és az összesítés aranykupáját is dr. Celuska Frindik Erzsébet polgármester-
asszonynak.

A rendezvény keretében kiváló együttesek (Monotone Rt., Szkítia, Gazember, NEXT, Prognózis)
szabadtéri koncertjein vehetett részt a nagy számú közönség, úszóversenyekben és a gyermekek
ügyességi játékaiban gyönyörködhetett. A hatalmas teret körbehatároló sátorokban az egyes civil
szervezetek és intézmények terített asztalainál kóstolgathatták a jelenlevők a körös-parti főzőverseny
bográcsosait és az asszonyok konyháiból kikerülő finom süteményeket. A civil szervezetek sátraiban
régi ételkülönlegességekkel, főtt kukoricával, gyümölcsökkel is traktálták a vendégeket.

Aki attrakciókra vágyott, megtekintette a Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző
Egyesület tisztavatóval egybekötött bemutatóját, a sárkányhajtó-versenyeket, hallgathatta a
Chován Kálmán Alapiskola tangóharmonika-zenekarának játékát, megtekinthette Cseh Adrienn és
Nagy Róbert színművészek Operettvarázs című előadását, az erős emberek küzdelmét, a Vértessy
Tánc--Sport Egyesület bemutatóját, és értékes nyeremények megszerzésében reménykedhetett
a tombolasorsoláson, illetve irigykedhetett azokra, akik azokat hazavihették. A Disco Ervinnel
elnevezésű nyílt téri diszkó a fiatalokat csalogatta bele a hajnalba nyúló éjszakába.

Sok más kísérő program szolgálta az érdeklődők szórakoztatását: volt méhészeti bemutató,
kirakodóvásár… Kajakok várták az evezni vágyókat, a Lovas Egyesület megkocsikáztatta a „száguldás”
szerelmeseit, a gyermekek pedig egész nap az ugrálóvárban és vidámparkban játszhattak.

A kishegyesi önkormányzat képviselőit és a sikeres sportolókat két napon át étel, ital és kedves
szavak-mosolyok várták a békésszentanrási önkormányzat sátrában. A vidám hangulatban fogalmazta
meg Sinka Imre polgármester a közös szándékot: a két testvérközösség kapcsolatát szívósan és
örömmel (együtt-ünnepléssel, egymás szellemi produktumainak a kölcsönös megismerésével, a sport
lelket nemesítő hatásával és a családok barátkozásával) tovább kell erősítenünk!

CSORDÁS Mihály
A délvidéki Kishegyes község elöljárói Sinka Imre békésszentandrási
polgármesterrel

Dr. Olasz Imréné jegyzőasszony és segítői a kishegyesi futballcsapat tagjaival, akiket
vidámságuk miatt gyorsan megkedveltek

Minden díj (az aranykupa, a két aranyérem és az emléklapok), sőt a polgármestertől kapott
ajándékkosár is a kishegyesi polgármester-asszony irodáját díszítik

Kishegyes község küldöttsége


A hosszú út után a békésszentandrási Bencsik Mihály Sporttelepre érkezve
jólesik az ebéd és az üdítők