Nem szavakban, a szemekben
Bújt meg a ragaszkodás
E porló fekete ősi röghöz
Szent Anna napján, búcsúkor,
Amikor -- mint halottak napján --
Kicsit mindenki végleg hazatér.
Utak nélküli síkság közepében
Állunk szemben végzetünkkel,
Messzi a falutól, mindenkitől.
Közel magunkhoz, miéinkhez.
Csak egy csokor kerti virág
a mező fölé hajló Jézus lábánál.
A tanyában zsong az élet,
Ott van nagyapó és nagyanyó,
Apa, anya és a testvérek.
„Ébredni, Kobak!” – szól
Nagyanyó, reszkető kezében
Tejesbögre, karéj barna kenyér.
„Nem tudom, miért Kobak?”
-- töpreng el a barátom – miért?
Begázol a kukoricásba.
Az ősi kőkereszt mögött,
Mind mélyebbre hatol –
Gyermek- és ifjúkorába.
Két hatalmas akác árnyékában
Színes virágcsokor. Állunk
előtted: hatalmas kőkereszt.
Mögöttünk végeláthatatlan
Parlagfűtenger a jelen.
Globális lélektelen végtelen.
CSORDÁS MIHÁLY
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése